A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten

Az egyik tagjuk ellen jelenleg is bírósági eljárás van folyamatban azért, mert egy fellépésük alkalmával a Hezbollah zászlaját lobogtatta, közben pedig a „fel Hamász, fel Hezbollah” jelszavakat kiabálta.

Az egyik tagjuk ellen jelenleg is bírósági eljárás van folyamatban azért, mert egy fellépésük alkalmával a Hezbollah zászlaját lobogtatta, közben pedig a „fel Hamász, fel Hezbollah” jelszavakat kiabálta.
A terrorszervezet gyakorlatilag életképtelenné vált.
Irán lecsendesítése és a Hamász megfékezése talán sosem volt még ilyen közel, s a megmaradt izraeli túszok családjai is reménykedhetnek.
A folyamat azonban már a kezdeteknél akadályokba ütközik: Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök hivatala közölte, hogy a Hamasz által javasolt módosítások „elfogadhatatlanok Izrael számára”.
Az amerikai elnök úgy tűnik, ezt is megoldotta.
Donald Trump merész kijelentést tett: úgy véli, a háborúnak már most vége van.
Az iráni háborút Trump lezárta, de Gáza „újra a régi”.
A gázai háború statisztikái, a kemény izraeli háborús gyakorlat, most Irán megtámadása jelentősen rontott a zsidó állam nemzetközi megítélésén, és szerte a világon felerősödött az antiszemitizmus; valamit tenni kellett.
Az izraeli kormány 22 új zsidó telep létesítését engedélyezte a napokban azzal a nem titkolt szándékkal, hogy akadályozzák a palesztin állam létrehozását. Helyszíni riportunk a ciszjordániai helyzetről.
Az aktivisták a palesztin enklávé tengeri blokádját próbálták feloldani. Nagy szerencséjük, hogy nem esett bajuk.
A világ bármely más pontján próbáltak volna háborús övezetbe behatolni, valószínűleg tragédiába torkollott volna az akció.
A svéd aktivistának szembesülnie kell azzal, kiket támogat.
2023. október 7-e a második holokausztként fog bevonulni a zsidó történelembe – így érzik az izraeliek. Az izraeli társadalom fokozatosan dolgozza fel a katasztrófát. Helyszíni tudósításunk!
Az egyetemeken a legrosszabb a helyzet.
Szerintük Izrael érdekei kerültek előtérbe.
Azt is elmondta, mik Izrael békefeltételei.
Spanyolok fegyverembargót vezetnének be, britek gazdasági tárgyalást állítottak le, most pedig az EU is bejelentést tett.
Kanada, Franciaország és az Egyesült Királyság példátlan kritikát fogalmazott meg Izraellel szemben – a Hamász szerint ez „fontos lépés”.